A karate (japánul 空手) szabadkezes japán harcművészet. A karate jelentése szó szerint: üres kéz, értelem szerint pedig, olyan fegyver nélküli harcművészet, melyben a karatét űző tanuló saját testrészeit, de leginkább végtagjait használja fegyverként.[1] Karate - do jelentése: Karaüres, Te-kéz, Do-út, tehát üres kéz útja. Lényege: jellem, tisztelet, szorgalom, önuralom, akarat.

A modern karate megalapítója Funakoshi Gichin. A mester élete során már „szétszakadt” több ágra a karate és így új stílusok jöttek létre. A karate elődje a vadzsramusti volt, melyet a 6. században Bodhidharma buddhista szerzetes „vitt” magával Indiából Kínába. Ott ebből kialakult a saolin kungfu. Majd egy közeli szigeten, Okinawában ismét egy átalakuláson ment át, és megalakult az Okinawa-te, mely 3 ággal rendelkezett Shuri-te, Naha-te, Tomari-te. Funakoshi mester ezeket tanulta, majd átdolgozta, és 1917-ben meghívásra Kiotóba utazott, ahol már bemutatta a karatét.

1922-ben Funakoshi Tokióban tartott bemutatót, amikor egy 30 éves férfi, Hironori Otsuka szegődött tanítványául. Otsuka nem volt kezdő a harci művészetekben. Tizenhárom éves korától a Shinto Yoshin jujutsu iskola tanítványa volt, és 29 évesen mestere a menkyo kaydent (minden ismeret elsajátítását tanúsító irat) adományozta neki. Az irányzat főként az ütéseket hangsúlyozta, így amikor Funakoshinak bemutatta technikáit, Funakoshi alig akarta elhinni, hogy korábban nem tanult karatét. Otsuka szorgalmas tanítvány lett, de a szabad küzdelemnek nagyobb szerepet tulajdonított mesterénél. 1929-ben önálló iskolát szervezett, 1934-ben pedig új ágazatot a Wado-kait, a későbbi Wadoryut alapította meg. Az új irányzat, a „harmónia útja” 9 alapkatára épült, és sok jujutsu dobáselemet és lerántást tartalmaz. A Shotokan irányzatnál mozgékonyabb, mivel több elhajlással, testcsavarodással, ellépéssel történő védés található benne. A legnagyobb szerepet a helyes távolságtartásnak és a jó időzítésnek tulajdonította az alapító. Az ütéseknél a védekezés és támadás sokszor azonos, folyamatos mozgás, ami a küzdelmi hatékonyságot növeli. Hironori Otsukát, aki a Japán Karate-szövetség alelnöke lett, 1966. április 21-én a karate előmozdításáért császári kitüntetésben részesítették.

A Wado-Ryu (Béke Útja) talán a legtisztább formája a Japán karaténak. A stílust a test természetes, lágy, körkörös és rugalmas mozdulatai jellemzik. Azáltal, hogy Otsuka Hironori mester a többi harcmúvészetek legjobb elemeit gyűjtötte össze és jegyeztette be stílusként, shotokan mestere, Funakoshi Gichin támogatását élvezve, alapítóként jegyeztethette be magát azzal, hogy kifejlesztette a jelenkor egyik leghatásosabb karate stílusát. Az edzéseken a kumite (küzdelem) és katák (formagyakorlatok) gyakorlásával a Wado tanonc megtanulja Otsuka szemléletét: a védekezés és a támadás egyazon akció alatt megy végbe. A „lágyság” hiánya, ami jelen van más stílusokban, Otsuka szerint a test felelőtlen használatát eredményezi. Otsuka mester úttörője volt a laza kézzel való döfő ütésnek, amelyet párosított az ütő kéz gyors visszahúzásával és ez hatásosabbá tette az energia összpontosítást. A Wado lágy elemei többségének ellenére, kizárja az erőtlenséget, és nem csökkenti a valós életben való helytállás képességét. A Wado magas szintű képviselői képesek helytállni a fegyveres és fegyvertelen támadás esetén is.

Elsődlegesen a szellemi fegyelmet tartva szem előtt, a Wado tanonc tehnikai képességei másodlagosak a lelki hozzáállásához képest. A Wado gyakorlók arra törekednek, hogy személyiségüket és önbizalmukat a testi képességeikkel párhuzamosan fejlesszék. Szorgalmas gyakorlással a tanuló végső fokon megtapasztalja az „egységet”: a szellem és a test egyesülését, a karate-do utolsó célját.

A régi okinawai karatéból és az ősi jujitsuból származó Wado könnyen alkalmazható különböző harci helyzetekben és környezetben. A karate kihangsúlyozásával, a gyorsaság és az erő kifejtése az ütésekkel és rúgásokkal, meg a jujutsu lefogásaival közösen nyújtott feltételekkel, a Wado a karate „legtisztább” formája lett. Míg a közelharc sok modern karate ágat hatástalanná tett, a Wadonak jujitsu gyökerei értékesnek bizonyultak - beleértve számos fojtófogásos és lefogásos alkalmazást, amelyekkel alkalmatlanná lehet tenni akár több ellenfelet fájdalom révén, egyensúlyából kimozdítva vagy izületi sérüléssel.

A jujitsu két tulajdonsággal bővítette a Wado gyakorlását - shimeruval és atemivel. A „ju” lényege a rugalmasság megvalósítása. A „ju” jellegzetessége úgy ismert, mint „lovaglás” (noru), fontos része a Wado erőteljes, csattanó ütéseinek. A teljes nyugalomból gyors csapást lehet alkalmazni majd visszahúzni kiindulóhelyzetbe, mindezt egy mozdulatba építve, meghökkentő erőt eredményezve, minimális energiaráfordítással. Ilyen ütést alkalmazva a gyakorló akár egymás után többször is képes kivitelezni az ütéseket.

A nyugalmi helyzet fölvet egy másodlagos „ju” elvet, amit „folyó”-nak hívnak - a vízhez hasonló alkalmazkodóképesség, mint ami bármelyik edénynek a formáját felveszi. A Wadot a szelídség és a rugalmasság jellemzi.

A Wado kötött formái látszólag számos gyenge mozdulatot tanítanak, de mégis hatásos kéz és könyök ütéseket rejtenek. A Wadonak a megvalósított rugalmasság elvét ugyanúgy lehet szellemi törekvésekre is használni, mint önvédelemre.